HTML

Nemzeti kincset nemzeti levéltárba!

2012.09.22. 14:31 cselcsabi

 

Közös beadványban szorgalmazza négy hazai szociáldemokrata szervezet a Földes György vezette Politikatörténeti Intézet(PTI)-ben őrzött szociáldemokrata iratok mihamarabbi átszállítását az új nemzeti levéltárba. A Kéthly Anna Kulturális Egyesület (KAKE), a Peyer Károly Társaság (PKT), a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) kéri az Országgyűlést, hogy szerezzen érvényt a kérdéses iratok állami tulajdonba vételéről szóló levéltári törvénynek. A Kéthly Anna Kulturális Egyesület ugyanakkor felhívja a figyelmet: a szociáldemokraták egységes fellépése példa nélküli a mozgalom rendszerváltást követő történelmében.

Valamennyi szociáldemokrata szervezet egyetért Földes György többszöri kijelentésével, hogy a szociáldemokrata iratanyag - a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (1890-1939, MSZDP) és jogutódja, a Szociáldemokrata Párt (1939-1948, SZDP) 1890 és 1948 között keletkezett iratanyaga - "nemzeti kincs". Egységesen úgy vélik: éppen ez az, amiért annak a nemzeti levéltárban a helye. Ezt alapozza meg - mint hangsúlyozzák - a levéltári törvény közelmúltban elfogadott módosítása: "az 1944 és 1990 között működő MDP és "jogelődei" iratai a magyar állam tulajdonát képezik".

Néhány hete azonban Földes György, a PTI főigazgatója megtagadta az iratok átadását a hatóságoknak. Jelenleg ugyanis - mint köztudott - az iratok túlnyomó többségben a magánszemélyek tulajdonában álló PTA-PTI birtokában vannak, törvénytelenül.  Az iratátadás megtagadásának egyik ürügye lehet - vélik a szociáldemokraták - hogy az MSZDP és az SZDP nem jogelődje az MDP-nek. Hiszen az SZDP nem egyesült az MKP-val, hanem az MKP erőszakosan felszámolta az SZDP-t, 1948 júniusával bezárólag, és ennek nyomán született meg az MDP. Ennek az ürügynek a semlegesítése érdekében a szociáldemokrata szervezetek kérik a levéltári törvény újabb módosítását. Szükséges, hogy a törvény egyértelműen fogalmazzon: nemcsak az MDP és jogelődei iratanyaga, hanem valamennyi, a PTI-ben tárolt szociáldemokrata irat - ideértve az 1944 előtt születetteket is - állami tulajdon.

A Kövér László házelnökhöz címzett levelet a szocdem szervezetek vezetői, köztük a szociáldemokraták körében általános tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő 92 éves, 1938-as "párttag", Bazsai Ferenc, az MSZDP örökös tiszteletbeli elnöke írta alá. A Kéthly Anna Kulturális Egyesület különben korábban tett már közzé hasonló célú állásfoglalást.

Az összefogás jelentőségét növeli, hogy a szociáldemokrata mozgalomban a kilencvenes években bekövetkezett szakadás óta ez az első alkalom, amikor a szocdemek egységesen lépnek fel valamilyen kérdésben. Az 1988-ban újjáalakult MSZDP ugyanis előbb három részre szakadt, majd két párt , az MSZDP és az SZDP maradt fenn hosszú távon. 1990 óta mindkét párt rendszeresen indult a parlamenti és önkormányzati választásokon, csekély sikerrel. A szociáldemokraták között sokan a megosztottságnak tulajdonítják a kudarcsorozatot.

Szólj hozzá!

Címkék: politika közélet baloldal szociáldemokrácia Politikatörténeti Intézet (PTI) Földes György Bazsai Ferenc Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Szociáldemokrata Párt (SZDP) Kéthly Anna Kulturális Egyesület (KAKE) Peyer Károly Társaság (PKT) szociáldemokrata iratok ügye

süti beállítások módosítása